A Siemens Online Education program 2013-as archív előadásai

2013-12-15
A Siemens honlapján keresztül interaktívan követhető oktató jellegű prezentációk érhetők el. A prezentációk célja, hogy bárki ingyenesen szélesíthesse, frissíthesse tudását a laboratóriumi diagnosztika számos témakörében, illetve információkat nyerjen a Siemens Healthcare Diagnostics újdonságairól. Az előadások előre meghatározott időpontokban, valós időben, az adott témákban elismert szakértők tolmácsolásában hallgathatók meg. Az előadások angol nyelven hangzanak el, hosszuk átlagosan 45 perc, mely során írásos formában kérdések feltételére is lehetőség van – nem kötelező -, azokra az előadó az előadás végén válaszol. A Siemens Online Education program előadásain a részvétel ingyenes, csupán egy rövid regisztráció szükséges hozzá. Ha az előre meghatározott időpont nem alkalmas az Ön számára, az esetben a regisztrált érdeklődők számára még 365 napig hozzáférhető a Siemens honlapján az anyag. Tehát, ha az előadás időpontja nem megfelelő, regisztrálhat az esetben is, és megtekintheti azt bármikor, amikor Önnek jobban alkalmas. Ha felkeltettük érdeklődését, kérjük, csatlakozzon 2014-ben az előadások hallgatói közé! A soron következő előadások mindig megtalálhatók a Siemens oldalán, illetve a jövőben is tájékoztatjuk azokról hírleveleinkben. Addig is, szeretnénk a figyelmébe ajánlani, hogy az alábbi, jelenleg is meghallgatható előadások hangzottak el 2013-ban az online oktatásokon. Bízunk benne, hogy az érdeklődésének megfelelők is találhatók közöttük. Ez esetben, a Regisztrációra kattintva lépjen be, és hallgassa meg azokat! A regisztráció során esetlegesen felmerülő kérdésekkel, kérjük, nyugodtan keresse szaktanácsadóinkat, készséggel állnak rendelkezésére!

A Siemens Online Education program 2013-as előadásai:

Molecular Components and Insect Venom Allergy: Shifting towards a New Testing Paradigm
Regisztráció

The Role of anti-CCP Antibodies in the Management of Rheumatoid Arthritis
Regisztráció

Lean Webinar: Bring Efficiency to Your Lab
Regisztráció

Workflow Excellence:  Practical Considerations for Laboratory Automation
Regisztráció

Clinical and Analytical Factors Impacting Vitamin D Results
Regisztráció

Human Growth Factors: Pathophysiology, Biochemistry, and Clinical Utility
Regisztráció

A Woman's Heart – Unique Features of Cardiovascular Health and Disease in Women
Regisztráció

Cardiac Case Studies: The Benefits of Using Sensitive Troponin Assays
Regisztráció

Factors Affecting Hemoglobin A1c Values
Regisztráció

New Quality Needs in the Hemostasis Lab – The Value of Preanalytical Sample Integrity
Regisztráció

Confronting the “silent killer”: Advances in HCV testing and treatment
Regisztráció

Women’s Health and Oncology
Regisztráció

Optimizing the Success of Organ Transplants: The Critical Role of Laboratory Diagnostics in Transplant Patient Management
Regisztráció

The Role of TSI Testing in the Diagnosis of Graves’ Disease
Regisztráció

Clinical Laboratory Testing During Pregnancy
Regisztráció

The Role of TSI Testing in the Diagnosis of Graves’ Disease
Regisztráció

A Woman’s Heart – Unique Features of Cardiovascular Health and Disease in Women
Regisztráció